Mi az az angyal? Természetesen sokféle meghatározás létezik, de általános megegyezés szerint az angyal egy fizikai forma nélküli értelem, vagyis tisztán szellemi lény.
Angyali irányítás
Az emberiséggel és az összes állatfajjal ellentétben az angyalokra nem jellemző az evolúció. Tökéletesnek születtek, és születésüktől kezdve teljes mértékben képesek arra, hogy végrehajtsák feladataikat. A hagyomány mindössze annyi fejlődést tulajdonít nekik, hogy képesek tanulni az előttük feltáruló univerzum megfigyelésével szerzett tapasztalatokból.
Az angyalok irányítanak mindent. Céljuk, hogy fenntartsák a teremtés egészét. Az állatok, a növények és a kövek – minden élő és élettelen dolog mögött egy angyali intelligencia áll, ez alól még a bolygók és a szelek sem kivételek.
Az angyalok nem akarnak összezavarni minket, ezért többnyire az általunk már jól ismert lebegő, szárnyas lények formájában jelennek meg előttünk.
Az angyalokat nem kötik az idő és a tér korlátai, gyorsabbak a fénysebességnél is, egy szempillantás alatt teremnek, ahol akarnak, és bármilyen alakot fel tudnak ölteni. Bár biológiai értelemben nem hím- vagy nőneműek, energetikailag mégis az egyik vagy a másik polaritáshoz tartoznak.
Már a teremtésük pillanatában szabad akarat adatott az angyaloknak, de többségük önként visszaadta ezt az ajándékot a Teremtőjének. Kinek van szüksége szabad akaratra, amikor a szerető és bölcs Mindenhatóval lehet közösségben?
A világosság és a sötétség
Hildegard von Bingen (Szent Hildegárd), a nagyszerű, 12. századi bencés apátnő szerint az angyalok boldogan szolgálják és védelmezik az embereket, mert csodálnak minket:
Az angyalok látják azt a gyönyörű öltözetet, amelyet az emberek a szent cselekedeteik által öltenek magukra, és ez bámulatba ejti őket. Mert a test cselekedetei nélkül az angyal csupán dicséret; de a testi cselekedeteivel az ember maga a dicsőítés: ezért az angyalok dicsérik az emberi cselekedeteket.
Az angyalok semmi másra nem képesek, csak szolgálni és Istent dicsérni. Az általuk örömmel nyújtott védelem a bukott angyalok mesterkedései ellen véd. Ők azok az angyalok, akik megtartották a szabad akaratukat. Minden erőt és dicsőséget maguknak akartak – nem szolgálatra, hanem uralomra vágytak. Erőszakosságuk és irigységük a vesztüket okozta: ördögökké, démonokká és gonosz szellemekké váltak. A sötétségben rejtőzködve egyetlen szándékuk van: alá akarják ásni az univerzum harmóniáját. Az egész emberiség belesodródott a világosság és a sötétség, a szeretet és a gyűlölet között dúló harcba.
A fenti írás részlet Francis Melville Angyalok könyve című művéből.
Régebben már sokszor forgattam ezt a könyvet, mert hasznos, jól megírt műnek tartom. Pár nappal ezelőtt újra a kezembe akadt és úgy döntöttem, hogy átolvasom az elejétől, mivel csak a gyakorlati információkat olvastam el először.
Néhány része annyira megtetszett, hogy gondoltam, megosztom veletek is.
Kedves Aman! Évekkel ezelőtt kaptam ajándékba az Angyalok vigyáznak ránk. Gondolatok minden napra.Öröknaptár,de ezt Te is tudod. Nagyon megszerettem ezért a hálóban van,de a nappaliból sem hiányzik az Angyal.Időnként már hála az általatok tanultaknak érzem is ,de inkább tudom ,hogy velem vannak!
Szept.2. “Egy munkával töltött nap,orcánk verítéke,a feladattal járó kihívás és fáradságunk gyümölcse-talán még az angyalok sem tudják,micsoda öröm, ha nekilátunk a soron következő munkának,és elégedetten fejezzük be azt.”
Kellemes ,tartalmas hétvégét kívánok szeretettel.
Kedves Margit!
Azt hiszem, hogy a fáradságos munka örömteli befejezése tegnapra jutott ki nekünk.
Hajnalig dolgoztunk a weboldallal és az új Varázsbabákkal. De tényleg örömmel tölt el minket, hogy ennyi a dolgunk. 
Köszönjük a szép idézetet!
Szeretettel: Gilluindil
Sziasztok drága Aman és Gilluindil hát ti aztán tényleg fantasztikusak vagytok ennyit dolgozni ennyi jó tanácsot adni ez csodálatos nem győzöm olvasni a jó tanácsokat meg a tanfolyamokat most kezdtem elejétől tanulni újra a gondolat erejét hát olyan dolgokat olvasok mindig ami elsőre fel se tudtam fogni ,lehet hogy kezdek rá érezni a tanultakra??nagyon szépen köszönöm millió puszi jó hétvégét és további szép napot kívánok Marika
Drága Marika!
Csak most vettem észre, hogy írtál ide…
Örülünk, hogy tetszenek a cikkeink és a tananyagaink! Köszönjük!
Szeretettel: Gilluindil
Szép jo estét én még nem tudtam hozá fogni a tan anyagokhoz de bele olvastam egy internet cafe ban mult héten egyik este át jötek hozánk a barátaink beszmélgetni jol érezük magunkat majd késöb ugy döntödtek elindulnak haza hivtak egy taxit ami pár perc alat meg is érkezet anyum ki nyitota a barátainknak a kaput mikor jöt ki az egyik hozám tartozo a házunkbol nyitva maradt véletlenül az ajto is és a kapu is a két harci kutyám ami a családtagjainknak számitanak mert nagyon szelidek mind a 2 en elszöktek mire utánuk mentem adigra már nem is látam és hiába kerestem öket nem találtam majd hajnal egy orakor haza mentem idegeskedtem majd le feküdtem aludni és azt kértem hogy jöjenek haza sértetlenül és ne történjen velük semi baj utána fell keltem és telefonáltam ismerösöknek barátoknak ha látják öket fogják be majd visza feküdtem hajnal 3om orakor egyszer csak halom hogy ugatnak a szomszéd kutyák anyum ki néz az ablakon és ki szol nekem menyek nyisak kaput mert haza jötek a kutyák