Többen úgy gondolják, hogy könnyebb beszélni vagy találkozni az őrangyalunkkal, ha tudják a nevét. A hagyomány szerint ugyanis minden angyalnak van neve. Több módszer is létezik a név felderítésére, de először mindenképpen egy legalább 24 órás tisztulási időszakon kell átesnünk. Ez alatt tartózkodjunk minden szexuális tevékenységtől, az élvezeti cikkektől és a stimulálószerek fogyasztásától.
Legjobb, ha a húst és az élénkítő hatású fűszeres ételeket is kerüljük. Meg kell nyugtatnunk az idegrendszerünket és testünk energiarendszerét, hogy minél befogadóbbak legyünk és hallgatni tudjunk a megérzéseinkre.
Az őrangyalunk nevét úgy tudhatjuk meg a legegyszerűbb módon, ha az ábécé mássalhangzóit kis kártyalapokra írjuk, és a kártyákat betesszük egy zacskóba. (Ha van szókirakó játékunk, annak a betűi tökéletesen megfelelnek.) Gyújtsunk meg egy fehér gyertyát, és tegyünk tömjént, kopált vagy mirhát a füstölőbe. Ezután összpontosítsunk, és egy fohásszal jelentsük ki szándékunkat, valahogy így:
Kedves isteni angyal,
Aki mindig védelmezőm, vezetőm és
szövetségesem voltál és vagy,
Kérlek, vezesd a kezemet, hogy kihúzzam
Szent neved betűit,
Hogy a szívembe zárhassam neved, és jó
barátként tiszteljelek.
Amikor a neveden szólítalak, kérlek, legyél
velem, és világítsd meg előttem
a fényhez és szeretethez vezető ösvényt.
Ezután vegyünk ki egy betűt a zacskóból, és írjuk le egy üres lapra. Tegyük vissza a betűt, rázzuk meg jól a zacskót, majd húzzuk ki a következő betűt. Addig ismételjük meg ezt a folyamatot, amíg három vagy négy betűt kapunk – a pontos számot az intuíciónk súgja meg.
Az ábécé mássalhangzóit kis kártyalapokra írhatjuk, apró kavicsokra vagy gyöngyökre festhetjük, majd rakjuk egy zacskóba őket.
Tegyük fel, hogy a következő három betűt húzzuk ki: M, D, és R. Most egészítsük ki a betűket magánhangzókkal, és a szó végére tegyünk egy -EL végződést.
Az előbbi példa szerint ez lehet “aMaDRiEL” vagy “oMDiRiEL”. Próbáljunk ki különféle kombinációkat, de arra ügyeljünk, hogy a mássalhangzók eredeti sorrendje ne változzon. Előbb-utóbb rátalálunk arra a névre, amely jól hangzik. Ez lesz őrangyalunk neve.
Első látásra körülményesnek és önkényesnek tűnhet a módszer, de ne aggódjunk emiatt. Ezzel megengedjük az univerzumnak – vagy inkább az őrangyalunknak -, hogy közvetlen módon vezessen minket. Bízzunk a folyamatban.
(Forrás: Francis Melville: Angyalok könyve)

Kedveskéim!
Köszönöm ezt a sok jó ötletet. Az angyalom nevét megtudni készülök… készülődöm… és a többi varázslathoz is. Kívül belül felkészítem magam rá.
A munkával kapcsolatos varázslataim annyira bejöttek, hogy szinte semmi szabad időm nincs. A hirtelen jött jövedelmekből jutottam a laptophoz, és itthoni Internet kapcsolathoz, valamint megkezdtem a lakás felújítást, és készül az oltárom is. A szó szoros értelmében – egy asztalos készíti a felújítását egy régi kimustrált szekrényből. Szerintem nagyon szép lesz.
Régóta munkanélküli voltam, és számomra a legfontosabb a jövedelem volt. Ezért eddig még csak az ezzel kapcsolatos varázslatokat végeztem el.
Egyelőre most csak ennyit tudok írni. Az Őrangyalom nevét még nem tudom, valamint még a szerelem sem jött el az életemben. De végre itthon Internetezhetek, lakás kinézetű lesz a garzonom, és van mit ennem is.
Már biztosan ezt is az angyaloknak köszönhetem, nektek, és nem utolsó sorban magamnak, hogy mertem kérni és elfogadni.
Szeretettel: Ilona
Kedves Ilona!
Jó ilyen sikertörténetet is olvasni! Őszinte szívvel gratulálok a sikereidhez, a kitartásodhoz és a hitedhez!
Szeretettel: Gilluindil
Sziasztok! Én úgy tudtam, hogy az Angyaloknak nincs nevük, csak nekünk kell a név, nem nekik. Ha ezzel tudatában vagyok (tehát elfogadom, hogy nincs olyan nevük,ami számítana bármi dologban is)akkor minek a név? Nem értem!
Kedves Csaba!
Ha neked nem kell tudnod az angyalod nevét, akkor ne csináld meg a szertartást.
Ha te úgy hiszed, hogy nincs nevük, jó. Más meg úgy hiszi hogy van. Azért ez nem egy olyan egzakt tudomány, mint a matematika vagy a fizika. Még a téma “szakértői” között sincs egyetértés a témában. Az én angyalomnak van neve, az első “beszélgetésünk” alkalmával közölte is ezt.
Ha elfogadod, hogy másként is lehet “tudni”, mint ahogy te tudod, akkor megérted.
Szeretettel: Gilluindil
Kedves Gilluindil!
Köszönöm szépen a válaszodat!
Csaba
Az én őrangyalom nagyon szép és furcsa,mert kicsike : )
Kipróbáltam pár varázslatot és tényleg több embert vonzok már be az életembe és anyagilag is kezdek sikeresebb lenni,remélem folytatódni is fog ez : ))))