Rengetegen írtátok, hogy nagyon várjátok, mit is üzent Jamákiel angyal?
Természetesen azoknak volt igazuk, akik arra gondoltak, hogy imádkozzunk. Az angyalok pontosan tudják, hogy minden kérés meghallgattatik.
Persze, nekünk embereknek csak az elég, az a bizonyíték, ha az imánkba foglalt kérés beteljesedik. Pontosan úgy, ahogy kértük.
És itt rontjuk el a legtöbbször: nemcsak kérünk, de meg is szabjuk, miként akarjuk megkapni azt! Például nem azt kértem én sem, hogy mindarra legyen elegendő pénzem, amit szeretnék megvalósítani, hanem még határt is szabtam avval, hogy a lottó főnyereményt akarom, mert az biztosan fedezi minden álmom megvalósítását.
Mondjuk ugyanezen a héten a magyarországi ötöslottó sorsolás előtt legalább 1.000.000 ember kéri ugyanezt. Hát mi bennem az az arrogancia, amivel ki akarom sajátítani az elsőbbséget?! Vagy az én hitem erősebb, mint másoké?! Minek alapján dönt Isten, hogy kinek adja a főnyereményt?
Hát nem sokkal egyszerűbb, ha mindig egy-egy aktuális vágyam teljesülésére koncentrálok? Ha meghagyom az Úrnak a “miként”-et, akkor sokkal jobban járok – ezt már rengetegszer tapasztaltam. Ha elkezdesz hinni abban, hogy mindazt megérdemled, amit szeretnél, a vágyott dolgok elkezdenek testet ölteni. Próbáld csak ki!
Gondolj valami egyszerű dologra: egy találkozásra egy rég nem látott emberrel, egy könyvre, egy sálra… szóval egy apróságra. Imádkozz, és kérd minden nap annyiszor, ahányszor csak hangosan vagy magadban mondogatva tudod.
Ne tegyél semmit, csak kérd.
Meg fogod kapni!
Mindent megkapsz, ha kéred – és ha cselekedeteiddel nem mész ellenébe a teljesülésnek. Hiszen kérhetsz magadnak szerelemben boldog párkapcsolatot, ha közben undok és visszautasító vagy mindenkivel, ai közeledne hozzád. Kérhetsz új, kihívásokkal teli, magas jövedelemmel járó állást, ha közben nem értesz semmihez, és nem is akarsz sem tanulni, és nincs kedved megfeszítetten dolgozni.
De ha te is hozzáadod a munkádat, a tudásodat, akkor a hited segíteni fog, hogy megtaláld az utadat a boldogságod és a boldogulásod felé!
Jamkiel szerint ők, az angyalok úgy látják, hogy három biztos pilléren nyugszik az emberek boldogsága:
1. HIT
Hinnünk kell magunkban, Istenben – vagy akár a hitetlenségben, választásunk szerint. A hit egyfajta erkölcsi támaszt ad, és megtartja a gerincünket. Aki hiszi Istent, mindig tudja, hogy nincs a bajban egyedül – mint ahogyan azt is tudja, hogy bűnével nem bújhat el. Ezért törekedni fog a bűntelen életre és arra, hogy természete, jelleme mind jobbá és jobbá váljon.
2. REMÉNY
Remélnünk kell, hogy mindaz igaz, amiben hiszünk. Remélnünk kell, hogy földi boldogságunk itt van, csak érte kell nyúlnunk. Szívünkben reménnyel kell várnunk, hogy a ma minden eddiginél jobb nap lesz – és remélnünk kell, hogy holnap is ezt kívánhatjuk.
3. SZERETET
A szeretet = minden. Ennél nagyobb kincsünk nem lehet. Ha megtanulsz szeretni, azaz olyannak szereted az embereket, amilyenek ők valójában, és nem kell, hogy ünneplőben álljanak eléd, hanem megszereted csúnyaságukat, a piszkot a kezükön, a szagukat, a fájdalmaikat, a reggeli arcukat, stb., és nem megváltoztatni akarod őket, hanem úgy szeretni, ahogyan az nekik jó, nekik okoz boldogságot, akkor már tudod, mi a szeretet lényege – és szeretve fogsz élni te magad is.
Első lépés, hogy szeresd és tiszteld önmagad. Ha most van olyan szokásod vagy tulajdonságod, ami megakadályozza, hogy teljes szívvel szeresd magad és mindenkor a legjobbat akard önmagad számára, akkor kezd avval, hogy felszámolod ezeket a szokásokat és tulajdonságokat.
Már a legapróbb lépések is elindítanak a szeretet felé:)
Mit is kérhetnél mást ezen a különleges, tízmilliószoros energiákkal működő napon, mint hogy:
Engedd, Uram, hogy életemet beragyogja a hit, a remény és a szeretet. Ámen!
Kérlek, csak nézd a képret, és mondd el az imát száznyolcszor megszakítás nélkül!
Megismételheted bármelyik nap. Teliholdkor százszoros, tízmilliószoros napon pedig tízmilliószoros erővel hat.

KOSZONOM AZ IMAT! FANTASZTIKUS NAP EZ!!!!
Katartikus élmény volt
. Nagyon, nagyon köszönöm!!!
csodálatos élmény volt ,köszönöm !
Csak ma jutottam nettközelbe de így is elmondtam,mert az ima szerintem mindig is ima ,és meghallgatásra talál.
Kedves Aman,
Hálásan köszönöm az imát, csodálatosan szép.
Szeretettel: Marika,
Nagyon szívesen!
nagyon szepen koszonom az imat remelem meghalgatasra kerul nagyon csodalatos erzes volt .hiszek abban ,hogy veletlenek nincsenek